Molnárné Dr. Lezsák Anna (Fidesz)

MOLNÁRNÉ DR. LEZSÁK ANNA (Fidesz): Tisztelt Honfitársaim! Azért állok most itt, mert az elmúlt napokban olyan példátlan, súlyos erkölcsi, politikai és a magyar jogállamiság alapjait érintő botrány történt, amely nemcsak édesapám, Lezsák Sándor és száznál is több sorstársa becsületét, jó hírnevét sértette meg, hanem az állami intézmények hitelességébe vetett bizalmat is megrengette.

November 4-én édesapám neve megjelent a TISZA ügynöklista-adatbázisában. (Zaj és derültség a kormánypárt soraiból.) Annak az embernek a neve, aki a kommunista diktatúra megfigyeltje, üldözöttje volt (Zsigó Róbert: Nagyon nevetséges!); aki egész életét a nemzeti ellenállás ügyének szentelte, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a kommunista rendszer megdöntésében és a jogállamiság helyreállításában. (Magyar Péter közbeszól.)

Az áldozatból bűnöst, a megfigyeltből megfigyelőt, az üldözöttből ügynököt kreáltak. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára azóta hivatalosan elismerte: Lezsák Sándor nem volt ügynök. A levéltár főigazgatója informatikai hibára hivatkozva bocsánatot kért, beadta a lemondását.

Honfitársaim! Egy ember becsületének nyilvános meghurcolását nem lehet informatikai hibával és egy bocsánatkéréssel elintézni, és itt nem csupán egyetlen emberről beszélünk. Ez nem Lezsák Sándor és nem a Lezsák család személyes ügye. Ez mindazoknak az ártatlanul meghurcolt embereknek és családjaiknak az ügye, akiket egy állami intézmény tévesen kommunista ügynökként tüntetett fel. Legalább 164 megfigyelt személy érintett a téves besorolásban, de ki tudja, hány emberről lehet még szó? Hány családnak kell szembesülnie azzal, hogy szerettüket ügynökként bélyegzik meg? Ki kér bocsánatot a másik 163 embertől? Ki állítja helyre a becsületüket? És ki vállalja a felelősséget a családjaikat ért sérelmekért? Mi történik azokkal, akiknek nincs lehetőségük nagy nyilvánosság előtt tisztázni a nevüket? Hívják fel a lelkisegély-szolgálatot, és minden el van rendezve?

Tisztelt Magyar Péter Miniszterelnök Úr! A legfontosabb kérdés az: kié az erkölcsi, politikai felelősség? A főigazgató elismerte, hogy az adatok feldolgozására alig egy hónap állt rendelkezésre. Ki sürgette, ki kényszerítette arra a szakmailag teljesen megalapozatlan tettre, hogy alapos történészi, szakmai háttérmunka nélkül nyilvánosságra hozza az adatbázist? Ki hozta olyan helyzetbe a levéltárat, hogy az adatok hitelességének ellenőrzése nélkül a legszélesebb nyilvánosság elé tárjon egy listát, amely sok száz ember jó hírnevébe, becsületébe gázolt bele?

Ön személyesen politikai jelentőségű eseményként hirdette meg az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. A kormány először október 22-ét, majd november 4-ét jelölte meg a közzététel napjaként. (Magyar Péter: Nem a kormány! A törvény.) Tudta‑e a kormány, hogy az adatok szakmai ellenőrzése még nem fejeződött be? Volt‑e politikai nyomás arra, hogy az adatbázis mindenképpen megjelenjen? (Magyar Péter közbeszól.) S miért kellett ennyire sietni? Talán az abszolút filmszínház továbbpörgetése, a mértéktelen lájkvadászat volt a cél, vagy figyelemelterelés a megszorító intézkedésektől hemzsegő költségvetésről? És miért éppen Lezsák Sándor neve került a nyilvánosság elé? (Zsigó Róbert: Ez az!) Miért nem más, egykor szintén megfigyelt közéleti személyiségé, például egy volt SZDSZ-es politikusé?

Jogunk van tudni, mi vezetett édesapánk nevének téves megjelenítéséhez, és hogy van‑e jelentősége annak, hogy Lezsák Sándor aktívan részt vesz a nemzeti oldal újjászervezésében? (Magyar Péter: Fejből nem megy? ‑ Zsigó Róbert: Te nem papírból beszéltél?)

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetnék arra, hogy a kegyelmi botrány következtében a köztársasági elnök lemondott, a korábbi igazságügy-miniszter visszavonult a közéletből. Akkor a politikai és erkölcsi felelősségnek személyi következménye volt, most pedig egy állami intézmény a kommunista diktatúra áldozatait tüntette fel tévesen ügynökként. Most milyen alapon gondolhatja bárki, hogy legalább 164 ember becsületének megsértése után elegendő egy bocsánatkérés, és a politikai felelősségvállalás nem szükséges?

A lengyel kormány ’92-ben kierőszakolta a lengyel ügynöklisták nyilvánossá tételét, amely ugyanúgy, mint a TISZA ügynöklistája, hemzsegett a hibáktól. A parlament és a társadalom elképedve, felháborodva reagált arra, hogy a politikai vezetés által erőltetett folyamatban antikommunista hősöket, ártatlan áldozatokat bélyegzett meg besúgóként, miközben a valódi bűnösök háttere feltáratlan maradt. Ott nem maradtak el a politikai lemondások.

(15.00)

A lengyel miniszterelnök, belügyminiszter lemondtak a hivatalukról, és velük együtt a teljes lengyel kormány megbukott.

Miniszterelnök Úr! Nem engedhetjük meg, hogy a kommunista diktatúra áldozatait ismét megbélyegezzék. Önök azt hirdették, hogy mostantól hazánk nem lehet következmények nélküli ország. Itt az ideje a következmények vállalásának, ezért kezdeményezni fogjuk egy országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását, mely feltárja a mulasztások okait, az esetleges politikai nyomásgyakorlást, és megnevezi a felelősöket, akik remélhetően tisztségükhöz méltóan vállalják felelősségüket, és ha van becsületük ‑ ha már eddig nem tették ‑, lemondanak. Köszönöm a figyelmüket. (A Fidesz és a KDNP képviselői felállva, hosszan tapsolnak.)